Kozmács István szerint egy hárombetűs feliratot bármilyen nyelven el lehet olvasni. Ezt az olvasási kísérleteivel azonnal meg is cáfolta.
1. ábra. A budapesti hun fibula fényképe (a fibula a
Magyar Nemzeti Múzeummal
kötött letéti szerződés értelmében hamarosan a népvándorláskori anyag részeként megtekinthető lesz)
A rövid feliratokat minden nyelven el lehet olvasni?
A
szegedi párbeszéd
alkalmával
Kozmács István
a hun fibuláról írt cikkemet bírálván többször is elmondta, hogy egy hárombetűs feliratot a világ bármely nyelvén el lehet olvasni. Ezt az állítását néhány megfejtési kísérlettel megpróbálta alá is támasztani. Nem rajta, hanem a tényeken múlt, hogy ez nem sikerülhetett neki.
Az a nézet, hogy rövid feliratokat elvileg több nyelven el lehet olvasni, az igazság szikráját rejti magában. Azt fejezi ki, hogy egy ismeretlen írással és ismeretlen nyelven írt hosszú szöveg több lehetőséget ad a szöveg belső elemzésére és ezáltal nagyobb valószínűséggel és pontosabban lehet azonosítani a nyelvet, elolvasni a szöveget. Az ilyesmivel bajlódó megfejtők érthetően jobban örülnek egy hosszú feliratnak, mint egy rövidnek.
Ez azt is jelenti, hogy a rövid felirat (esetünkben a fibula felső részén található 3 betű) egy rövid szót eredményezhet, ami esetleg előfordulhat a legkülönfélébb nyelvekben is; vagy a jelek a különböző írásrendszerekben eltérő módon olvashatók, s ez is lehetőséget adhat a legkülönfélébb magyarázatokra. Ezek persze csupán elvi lehetőségek, amelyeket az elemzés során aprólékosan meg kell vizsgálni és a konkrét olvasatokat ettől függően el kell vetni, vagy meg kell erősíteni.
A bírálóm által hangoztatott féligazságot a saját súlyának megfelelően kell figyelembe venni s nem érdemes túlértékelni, mert akkor kiönthetjük a fürdővízzel együtt a gyermeket is. Az ismert nehézségek nem jelenthetik azt, hogy meg sem próbálkozunk a rendelkezésünkre álló adatok körültekintő értékelésével. Nem szükséges eleve lemondanunk a hun nyelv megismeréséről, amelynek azonosítására ez a fibula kitűnő lehetőséget kínál.
Az a nézet, miszerint egy hárombetűs feliratot bármilyen nyelven el lehet olvasni, nem válhat az iránytűnkké, mert vezéreszmeként indokolatlanul tagadja a tudományos megismerés lehetőségét. Ha csak három betűt ismerünk, akkor azt a hármat kell a lehető legalaposabban felhasználni, akkor abból a három betűből kell a lehető legtöbb adatot kinyerni.
Az ellenkező (hiperkritikus) eljárás csak akkor "hasznos", ha kitűzött cél a hunok magyar nyelvét igazoló olvasat hitelének lerontása és a magyar nyelvemlék letagadása. (Ez a haszon természetesen nem tudományos értelemben értendő, mert a tudománynak egy ilyen eljáráshoz semmi köze.)
2. ábra. A budapesti hun jelvény rajza
A magyar nyelvű olvasatom értékelése
Bírálóm a fent tárgyalt általánosságon túl néhány konkrét kifogást is megemlített.
Az egyik kérdés a fibula korára és lelőhelyére vonatkozott. Kozmács István szerint fibulákat a római korban is készítettek, azaz nincs komoly okunk arra, hogy a fibula szövegét hunnak tekintsük. A válaszomban ismertettem a több régésztől származó egybehangzó szakvéleményt, mely szerint a fibula (a technológiája alapján) hun, vagy hun kori. A lelőhely valóban ismeretlen (a budapesti megjelölés csupán a felbukkanás helyszínére utal). Ez az utóbbi adathiány azonban nem cáfolja a magyar olvasatot.
Kozmács István másik észrevétele szerint balról jobbra olvasom a szöveget, pedig a székely rovásírást jobbról balra kell olvasni. Valóban ez a köztudomás, de a
székely rovásírás
és a magyar jelkincs története arról tanúskodik, hogy az általános írástörténeti tendenciáknak megfelelően a magyar jelek sorvezetése is az írástechnológia függvénye. Rovástechnológia esetében és a rótt korszak utáni átmeneti időszakban jobbról balra, egyébként pedig balról jobbra kell vagy lehet vezetni a jeleket. Mivel a fibula nem rovástechnológiával készült, nem volt szükség a jobbról balra menő írásirányra.
Kozmács István megemlítette, hogy az ismert székely írásemlékek jelkészletében a jobb szélső jel az "ö/ő" jele, míg én "k"-nak olvasom. Azonban azt is hozzátette, hogy a cikkemben kifejtett feltételezésem szerint ez a jel eredetileg a kő szójele volt s abból idővel "k" és "ő" betűk keletkeztek. Nyugtázta, hogy az ótürk írásban ez a jel valóban olvasható kő alakban is. A saját ótürk olvasatában maga is kö alakban vette figyelembe ezt a jelet. Hozzátehetjük, hogy a jel a kő szójele egy újabban előkerült csencsói sarokkövön (amelynek fényképét Szász Tibor Andrásnak köszönöm) - s ez a feltételezésenet igazolja.
Bírálóm rákérdezett, hogy miért kellene az é hangot a betűkkel kiírt szak szó elé olvasni? Az idő akkori rövidsége miatt most válaszolok a kérdésre: A
székely rovásírás
ismert jellegzetessége a hangzóugratás, amely szerint nem kell minden magánhangzót kiírni, hanem azokat ki lehet hagyni, át lehet ugrani a betűvetés során. A legáltalánosabban kihagyható betű éppen az "e/é". Az általános vélekedés szerint ez a szokás a hely- és időtakarékosság miatt alakult ki, valójában azonban egy írástörténeti maradvány. Amikor a szó- szótagoló írásokból az első mássalhangzós írások megszülettek, ehhez a hangzóugratáshoz hasonló gyakorlat alakult ki például a hettita ékírásban is. A székely írás hangzóugrató tulajdonsága ebből a korból maradt ránk, mert használhatónak bizonyult a rovásírásos gyakorlatban. Jól ismert és figyelembe vehető tény ez. A betűkkel kiírt szak szó ennek megfelelően éSZAK és éSZAKi alakban egyaránt és szabályosan elolvasható.
Kozmács István ótürk olvasata
Kozmács István több olvasattal is előállt, mert igazolni kívánta azt a prekoncepcióját, hogy egy hárombetűs felirat a világ bármely nyelvén elolvasható.
Közülük csak az ótürk kísérletet tudom visszaidézni (Kozmács Istvántól ugyanis a kritikája megígért vázlatát még nem kaptam meg). Az időhiány miatt túl gyorsan elhangzó olvasási kísérletek közül - annak meglepő volta miatt - leragadtam az ótürknél, s a többire nem figyeltem eléggé. Arra számítottam, hogy egy adandó pillanatban rákérdezhetek néhány részletre, de ilyen pillanatból nem adódott annyi, amennyire szükség lett volna.
Bírálóm az ótürk jelek segítségével a köksz szót olvasta el a fibuláról. Hozzátette, hogy a jeleket - ahogy azt kell - jobbról balra olvasta. Ezt az olvasatomra utaló célzást azonban meg is kell érteni. Arról tanúskodik, hogy Kozmács István a székely rovásírást meg az ótürk rovásírást a "tudományban" és a köztudatban egyaránt elterjedt módon nem különbözteti meg eléggé egymástól, hanem "rovásírás" címen egy kalap alá veszi és úgy gondolja, hogy egy írás csupán egyetlen írásiránnyal rendelkezhet. Pedig a
székely rovásírás
és az ótürk írás nem azonos írásrendszerek, a "rovásírás" pedig csak egy írástechnológia, amellyel például a latin és a görög írás is élt (amely írások egykor szintén jobbról balra, vagy bustrofedon "ökörszántás" sorvezetéssel íródtak).
A bírálóm által adott köksz olvasat eleje rendben is lenne, a jobbról első jelet én is kö-nek olvasnám, ha a felirat ótörök jelekkel íródott volna. Az olvasat közepe azonban már sántít.
Az első jel "ök, ük, kö, kü" alakban olvasható. Az olvasat szerint a középső jelnek is a "k" hangot kellene jelölnie, a középső jel (a székely "a" betű) azonban tökéletesen ismeretlen az ótürk jelek világában. Van helyette egy "iq/qi" vagy "yk/ky" szótagjel, amely Szekeres István értékes felismerése és tájékoztatása szerint a székely "a" betű megfelelője. Kozmács István ezt használta fel az olvasatában, azonban csupán a "k" hangértéket vette figyelembe belőle. Ez megakadályozza olvasatának az elfogadását.
Az utolsó (bal szélső) jel valóban az "sz" jele az ótürkben is.
Kozmács István angol olvasata
Kozmács István angol olvasatáról a következő adattal rendelkezem (amit az egyik virtus-cikkemhez írt hozzászólásban kaptam tőle, ha azt valóban ő írta):
"Kár, hogy Varga Géza nem írta oda, hogy én a fibula feliratát nem elemeztem, hanem azt bizonyítottam, hogy bármilyen nyelven el lehet olvasni, csak előre el kell dönteni, hogy milyen nyelven akarom. Én törökül és angolul olvastam el. Jellemző, hogy Varga Gézának nem tűnt fel, hogy az általam adott angol olvasat lehetetlen, mert mai angolul volt..."
Ez azt jelenti, hogy Kozmács István nem szánta tudományos igényűnek az olvasatait, s nekünk sincs okunk arra, hogy azokat komolyan vegyük.
Összegzés
Kozmács István nem vette figyelembe, hogy az általam adott olvasatot alátámasztja a fibula alsó részén lévő sarok szójel képi tartalma is. Azaz nem csak három betűről, hanem ezen kívül egy szójelről és a szójel képi tartalmáról is lehet értekezni. Ezek figyelembevételével a fibula teljes olvasata: északi sarok. Vagyis sokkal több adat van a fibulán annál, mint amit a bírálóm tárgyalt.
A figyelembe veendő körülmények valójában ennél is számosabbak. Amint arra egy hozzászóló figyelmeztetett, a tárgy használatára, a lelet körülményeire is ügyelni kell, mert ezek az olvasat helytállóságát alátámaszthatják, vagy cáfolhatják. Nincs okunk csak az írásjelekre figyelni, hiszen azok a jelek az alkalmazási körülményekkel szoros kapcsolatban lehetnek (miként egy modern egyetemi tankönyvben az ábra összefügg az ábraszöveggel - egyik feltételezi és magyarázza a másikat).
Ezért a lényeget érintő körülmény lehet, hogy a fibula csatként szolgált, ez volt az elsődleges rendeltetése. Másodlagosan jelvényként is (mert az ábrázolása valamit kifejezett a viselője világnézetéből). Ez a példány egy sírból kerülhetett elő, s a túlvilágra vezető utat (az északi sarkon elképzelt világoszlopot) mutathatta meg a halottnak. Lehetséges, hogy az élőket (a harcosokat) is arra a halhatatlanságra figyelmeztette, amit önfeláldozó életük jutalmaként az égben elnyerhetnek.
Jellegzetessége a fibulának, hogy hátul az alsó harmadánál van benne az egyetlen kiálló vascsonk. Ez azt jelenti, hogy az ábrázolása a mindennapi használatban viselve a feje tetejére volt állítva (egyébként kiesett volna a ruhából), temetéskor azonban megfordíthatták (és akkor megmutatta a halottnak az égbe vezető utat). Ez a körülmény a hun és a magyar temetőkben egyaránt megfigyelt tükrözés szokásával magyarázható (felcserélték a különböző oldalakat, mert a túlvilágot tükörképszerűnek képzelték).
A használat itt felsorolt sajátosságai alapján is rangsorolni lehet az olvasatokat. A magyar nyelvű "északi sarok" szöveg beleillik a hun és magyar temetkezési szokásokról eddig alkotott képbe.
A Kozmács István által előadott olvasási kísérletek kudarcából az derült ki, hogy a többször emlegetett ellenvetése, miszerint a fibula feliratát bármilyen nyelven el lehet olvasni, nem felel meg a tényeknek. Ha valóban el lehetne olvasni több nyelven is a fibulát, akkor legalább egy valamennyire is megalapozott olvasatot le kellett volna tennie az asztalra.
Mivel ilyet nem talált, a hun fibula magyar olvasatát nem sikerült megcáfolnia.
A szegedi párbeszéd során az igazolódott be, hogy a tudomány mai állása szerint a hunok magyarul beszéltek és a székely írást használták.
Jókai Mórral és Gárdonyi Gézával már nem beszélgethet; a fenti cikk szerzőjének azonban - egy ideig - még kérdéseket tehet fel, amikor az
Őrség
ben, a
veleméri Csinyálóház
ban nyaral.
