A klasszikus székely emlékek korát Attila halálától az 1800-as évek végéig, vagy az 1900-as évek elejéig számíthatjuk.
- Az időszak elején (a hun-avar- időkben és a honfoglalás korában) a székely írás általánosan ismert lehetett a vezetők, az értelmiség és a mesteremberek körében.
- A vallásváltás időszakában (a 400-as évektől az 1200-as évek végéig) a székely írás fokozatosan háttérbe szorult és végül már csak a hun hagyományokat őrző székelyek írásává lett. A székelyek között megmaradhatott a hun eredetű (nesztoriánus) kereszténység és a források szerint a szertartások alkalmával a 600-as és 800-as években is alkalmazott ősírás. A hun-székely kereszténység folyamatosságának köszönhetően az írás megőrzésében a székely papság járhatott élen. Így maradhatott fenn az ismert emlékek zöme a székely templomokban.
- A kereszténység magyarországi általános győzelmét követően, az 1200-as évek végétől az írásrendszert (köznapi írásként) elsősorban a székelyek használták Erdélyben. A magyarság többi részénél a népi jelkészlet részeként (pl. fazekasjelként) megmaradt az ünnepi jellegű használata, de a köznapi íráshasználatból a latin írás kiszorította. A krónikáinknak, valamint Thelegdi János, Bél Mátyás és mások munkásságának köszönhetően mindvégig ismert volt, hogy a székelyek használják ezt az írást, de ez az ismeret nem hatotta át a tudós világ egészét. Az 1800-as években a finnugrista Hunfalvy - az ismert énlakai felirat és más tények ellenére - kétségbe vonta az írás létezését és valódiságát. Ez adta meg a finnugrista megközelítés torz alaphangját s ez okozza a székely írással kapcsolatos félreéértések sorát, amelyek ma is általánosan elterjedtek a "tudósok" és a műkedvelők körében egyaránt.
- A klasszikus székely írás korszaka akkor zárult le, amikor a székely írás újra az általános műveltség részévé vált. Ebben szerepe volt a nyomtatott sajtótermékek terjedésének és az oktatásnak is az 1800-as évektől; valamint az első világháborút követő Trianoni országcsonkítás okozta traumának is, amely a nemzeti értékek számbavételére késztetett.
a szikla jeleinek fényképe; a „sarokisten” ligatúra és az uralkodói tamga
1. ábra. A tusnádi uralmi jelkép; az égigérő fát (Tejutat) ábrázoló ligatúra az isteni őstől (Óg királytól, Heraklésztől) származó királyság jelképe; az Orion csillagképet ábrázoló tamga a hun dinasztia nemzetségjelének változata, a dinasztia egyik tagjának a jele; a két jel együttesen az Attila halála után Erdélybe vonuló székelyek önálló államának felségjele (V. század?)
az 1-es felirat (balra); áttekintő ábra (középen); a 3-as felirat (jobbra)
2. ábra. A szertő-tetői feliratos szikla (V - XVI. század?)
a szikla fényképe (Szász Tibor Andrástól); a „sarok” és a „kő” szójel
3. ábra. A csencsói sarokkő; a sziklarajz a két szójelen kívül a környezet térképét (két folyó kanyarulatainak rajzát) tartalmazza Szász Tibor András szerint (V - XVI. század?)
4. ábra. A vargyasi felirat (XI - XIII. század?)
5. ábra. A békéscsabai karika és a szójelekkel, balról jobbra írt felirat részlete (XI-XII. század)
6. ábra. Az alsószentmihályi felirat (XI - XIV. század?)
7. ábra. A homoródkarácsonyfalvi felirat (1495-ből)
8. ábra. A nikolsburgi ábécé az 1483-ból; feltehetően a budai királyi udvarban készült
9. ábra. A csíkszentmiklósi felirat (1501) marosvásárhelyi másolata (1751)
10. ábra. A dálnoki felirat 1526-ból
11. ábra. Torontál-megyei ezüstcsésze a Tejút ábrázolásával és szójelekkel; a folyóábrázoláson joggal szerepel a székely „ü” (ügy „folyó”) jel; a Tejút hasadékának ábrázolásából keletkezett az „us” (ős), a „ly” ( lyuk) és az „r” ( Ragyogó) jel; a Kőhalmi Katalin által feljegyzett szibériai mítoszok szerint a Nap az életet jelképező folyó forrása (az 1500-as évekből?)
12. ábra. A Rudimenta egyik lapja (1598)
13. ábra. Kájoni János ferences szerzetes egyik – eredeti – ábécéje és írásmutatványa 1673-ból
14. ábra. Bél Mátyás hun-szkíta jelsora 1718-ból
15. ábra. A bögözi felirat 1500 tájáról
16. ábra. A moldvabányai felirat (1400-as évek?)
17. ábra. Az énlakai „Egy az Isten ... „ felirat és az „Egy usten” hieroglifikus sarokligatúrák 1668-ból; összefüggésük elvezet a székely szójelek létének elismeréséig; a szójelekből álló sarokligatúrát ugyanaz a Muzsnai György készítette, aki a betűkből álló rovásfeliratot; mivel mindkét felirat ugyanazt az unitárius álláspontot hirdeti, nehéz azt hinni, hogy a festő nem ismerte a sarokligatúrák jelentését; ez azt bizonyítja, hogy a székelyek a betűket és a hieroglifikus mondatjeleket egyidejűleg használták
18. ábra. A ferences kötet "magjarok alphabétuma" (az 1600-as évekből?)
19. ábra. Marsigli gróf rovásírásos feljegyzéseinek egyik lapja 1690-ből
