A modern alkalmazások korszakát nehéz elhatárolni a korábbiaktól, mert a székely írás története inkább egységes, mint szakaszos folyamat.
Határpontot képezhetnének az alábbi időpontok: - Az 1800-as évek második fele a modern tudományos kutatás megindulása miatt (ha valóban beszélhetnénk modern tudományos kutatásokról; s ha a korábban munkálkodó Thelegdiről, Kájoniról, Marsigliről megfeledkezhetnénk). - Magyar Adorján fellépése, akitől az ábécé reformjának megindulását szokás számítani (ha Magyar Adorján mindegyik magánhangzónkra javasolt volna hosszú és rövid változatot). - A fa íráshordozó háttérbe szorulása a papírral szemben (ha tudnánk, hogy ez mikor következett be). Mégis, mindezeket együttvéve az 1800-as évek második fele, vagy az 1900-as évek eleje vélhető egy újabb korszak kezdetének. Nem csak a fent felsorolt érvek miatt. A magyar értelmiségből korábban csak a Bél Mátyáshoz fogható óriások tudtak a székely írásról. E korszakhatárt követően azonban – az oktatásnak és a tájékoztatásnak köszönhetően – az általános műveltség részévé vált az Erdélyben mindvégig ismert és gyakorolt székely írás. A megismerés folyamata azonban korántsem fejeződött be. A székely írás valódi jellemzőinek és teljes alkalmazási körének megismerése továbbra is várat magára.
1. ábra. A Székely Nemzeti Tanács honlapja
2. ábra. Veleméri jeles tetőcserepek (XX. század eleje); autentikus őrségi népi jelhasználat, amelyről csak napjainkban szerez tudomást a néprajztudomány; a cserepeket apotropaikus célzattal készítették; máig emlegetik, hogy az 1928-as emlékezetes vihar idején a 9-es számú cserép „Isten” jelképe megvédte az Antal porta tetőzetét (a cserépen a hettita „Isten” és a székely „ős” szójel megfelelője látható az égigérő fa tetején)
3. ábra. Magyar népi fazekastermékek szójelekkel és mondatjelekkel (XX. és XXI. század)
4. ábra. Magyarszombatfai tejesköcsög Bél isten nevét rögzítő szójellel (1990-es évek), a székely „b” betű előképével; általánosan használt rontáselhárító jel; a hagyomány szerint az ilyen jellel ellátott edényben vastagabb a tejföl