Kozmács István szerint a Tarih-i Üngürüsz "nem tudomány".
Egy török adóösszeírás, amit szintén a kitűnő Blaskovics József fordított magyarra, s amelynek kiadatását aztán a Tarih-i Üngürüsz lefordítása miatt büntetésképpen elszabotáltak az MTA urai
A Tarih-i Üngürüsz
A Tarih-i Üngürüsz (A magyarok története) egy eredetileg latin nyelven írt krónika, amelyet Mahmud Terdzsüman, I. Szulejmán szultán latinul is tudó tolmácsa 1543-ban, Székesfehérvár királyi könyvtárának égésekor mentett meg és fordított le a szultán kedvéért török nyelvre. A krónika különösen értékes, mert egyes részletei az ismert középkori magyar krónikákban nem szerepelnek.
A Tarih-i Üngürüsz például megemlíti a Szkítia fejedelme (a heftalita hun uralkodó) által Iránnak kölcsönadott 20 000 lovast, amely lovasság a Bizánccal vívott harcokban segítette Iránt. A források egybevetésével tisztázható e harcok időpontja: az 500-as évek eleje. A 20 000 lovas kölcsönadását a Karnamag is említi. Ezekből kiderül, hogy a Tarih-i Üngürüsz a szabír-hunok históriáját írja le egészen addig, amíg - folyamatosan elbeszélve népünk történetét - ismerteti az árpádházi magyar királyok történetét is. Az így kibontakozó szabír-magyar történelmet hitelesíti például a Bíborbanszületett is, aki szerint a magyarok régi neve a szabír ( szavartü aszfalü - azaz szabír heftalita) volt.
A Tarih-i Üngürüsz szerint a honfoglaló magyarok (itt azonban nem
Árpád
népéről, hanem a
Baján
alatt bevonuló avar-szabír népszövetségről van szó) olyan népeket találtak Pannóniában, amelyek a saját nyelvüket beszélték. Erre is alapozva dolgozta ki
László Gyula
a
kettős honfoglalásról
szóló elméletét (azonban összekeverte egymással
Baján
és
Árpád
honfoglalását).
Nos, ezek azok az adatok, amelyek miatt a Tarih-i Üngürüszt nyomban titkosították az MTA urai, s ami miatt a szegedi párbeszéd során is rövid - de a hallgatóság által talán nem érzékelt és nem is értett - vita robbant ki.
Visszakanyarodva a Tarih-i Üngürüsz történetére, a török nyelvű fordítást
Vámbéry Ármin
hozta haza Magyarországra Iszambulból, és ajándékozta 1860-ban a
Magyar Tudományos Akadémiának
.
Budenz József
1861-ben „silány őstörténeti munkaként” bélyegezte meg, így a mű több mint 100 évig a feledés homályába merült. 1971-ben
Blaskovics József
, a prágai
Károly Egyetem
turkológus professzora újból felfedezte és a társai, például a derék Sárkány Kálmán segítségével néhány oldalas másolatok formájában, a mindaddig érvényes tilalmat kijátszva, szabályszerűen kicsempészte és magyarra fordította.
A
szegedi párbeszéd
nyitó találkozóján (reméljük, lesz még több hasonló is) Kozmács István nyelvész vállalkozott a felajánlott témákban a finnugrisztika álláspontjának képviseletére.
Természetesen nem gondoljuk, hogy a finnugrisztikának lenne hivatalos, vagy egységes álláspontja. Minden tudós nézete eltér vagy eltérhet valamelyest a pályatársak véleményétől. Így van ez rendjén, a sokszínűség a haladás garanciája is lehet. Nyilván
Kozmács István
is a saját véleményét mondta el, ez azonban - a kisebb-nagyobb egyéni vonatkozások ellenére is - jellegzetes finnugrista álláspontnak bizonyult.
Mivel a szegedi párbeszéd egyik - ki nem mondott - célja a finnugrisztika jellegzetes hibáinak felvetése és megvitatása, ezt a röviden érintett témát is meg kell tárgyalnunk.
A magyarság Kárpát-medencében történt megjelenéséről szólván
Kozmács István
röviden említette az elméletet, miszerint az avar nép magyar, Árpád népe azonban török anyanyelvű lett volna. Ez egy újabban elterjedt, de ennek ellenére megalapozatlan elmélet, amely nem számol a források adataival (a források Árpád népével kapcsolatban említik a hetümagyar és a Dentümagyar kifejezéseket, amelyek Árpád népét is magyarnak mutatják).
Emlékeztettem az előadót a Tarih-i Üngürüsz állítására, mely szerint a honfoglalók (Baján népe) a Kárpát-medencében vélük azonos nyelven beszélő népet találtak.
Erre
Kozmács István
azt válaszolta, hogy a Tarih-i Üngürüsz " nem tudomány".
Gyorsan és könnyen válaszoltam: - "... hanem forrás!" -
Nem tettem hozzá, hogy némelyik tudományos nézettel ellentétben a forrásokat nem lehet nem létezőnek tekinteni, és nem illik félremagyarázni. A forrás nem tehet róla, hogy a modern idők hiperkritikusai más történelmet szeretnének olvasni, mint amit a krónikás a legjobb tudása és lelkiismerete szerint annak idején leírt és ránk hagyott. Nem tettem hozzá ezeket, mert a forrás szó - szerintem - mindezt kifejezi. Egy magára valamit is adó tudósnak ugyanez a véleménye, vagy ugyanennek kellene lennie.
A résztvevők többsége talán nem is figyelt fel erre a kis közjátékra. A közbeszólásomat követően a hallgatóság figyelme másfelé fordult, s később már nem is tértünk rá vissza. Pedig lényeges kérdést érintettünk.
A magyar krónikák értékelésében sajátos tagadó álláspontot foglal el a finnugrisztika néhány képviselője.
Hunfalvy Pál
óta ugyanis divat lett cáfolni a magyar krónikák hun hagyományát, azonban bárminemű komolyan vehető érvelés nélkül. Szokássá vált a magyar krónikák figyelmen kívül hagyása, amikor a forrásokról van szó. Mintha ezek nem is léteznének, vagy mintha ezek kevésbbé lennének értékesek, mint a külföldi társaik. Pedig ilyesmiről szó sincs. Csupán az a baj velük, ami a székely írásemlékekkel is, hogy cáfolják a finnugrisztikai alapozású őstörténeti következtetésláncokat.
Ez a balítélet köszönt most vissza Kozmács István rövid mondatában. Remélem, Kozmács István egy adandó alkalommal (például e cikkhez hozzászólván, vagy egy külön cikkben) kifejti az álláspontját, s többet is megtudunk arról, miért nem tekinti tudománynak (értéknek) a Tarih-i Üngürüszt.
Aminek komolyan vehető kifejtését már vagy 100 éve várjuk.
