Kozmács István a szegedi párbeszéd során ótörök olvasatát adta a budapesti hun fibulának. Az olvasat azonban bizonytalan.
1/a. ábra. A doni, kubáni, jenyiszeji, orhoni és talaszi jelsorok eleje
1/b. ábra. A doni, kubáni, jenyiszeji, orhoni és talaszi jelsorok vége
Kizlaszov kitűnő táblázata nyilvánvalóvá teszi, hogy a sztyeppi írásrendszerek nem tartalmazzák a székely "a" betű és a hun fibuka középső betűjének pontos megfelelőjét.
2/a. ábra. Doblhofer táblázatának első fele az ótürk írás orhoni és jenyiszeji jelsorainak elejével
2/b. ábra. Doblhofer táblázatának második fele az ótürk írás orhoni és jenyiszeji jelsorainak végével
A székely írást korábban az ótürk írás orchoni és jenyiszeji ábécéivel próbálták rokonítani. Doblhofer táblázata ezeket az ótürk jelsorokat mutatja be. Nyilvánvaló belőle, hogy az ótürk írásnak nincs olyan jele, amelyik a székely "a" rovásbetűvel (a hun fibula középső betűjével) pontosan azonosítható volna.
3. ábra. A budapesti hun fibula, amelynek fent látható három betűjét Kozmács István az ótürk jelek segítségével próbálta meg elolvasni; az olvasási kísérlete azonban sikertelennek bizonyult, mert a középső jel (a székely írás "a" betűjének) pontos megfelelője nem található meg a türk írás jelei között (azonban egy egyszerűsített jelváltozatra Szekeres István hívta fel a figyelmünket - lásd alább!)
A budapesti hun fibula olvasata a szegedi találkozó egyik megvitatásra elfogadott témája volt. E sorok írója a székely betűk segítségével korábban az "éSZAK", később - az alsó szójellel együtt - az "északi sarok" magyar nyelvű olvasatát adta a feliratnak.
Kozmács István az olvasatomat bírálva azt állította, hogy egy hasonlóképpen rövid feliratot a világ bármely nyelvén el lehet olvasni. Állítását azonban nem tudta bizonyítani. A ótürk olvasata például azért nem áll meg a talpán, mert a hun fibula középső jele hiányzik az ótürk jelsorokból.
4. ábra. A székely "a" betű párhuzamai a környező területeken használt írásokban; a székely "a" (és a fibula megfelelő jele is) a görög, lüd és kár "a" betűk megfelelője formailag és a hangértéküket tekintve is (Varga Géza/1998)
Szekeres István ugyan javasolt egy jelpárhuzamot (az yk/ky szótagjelet), de ennek alkalmazhatósága kérdéses, mert nem az olvasat elfogadásához szükséges "k" betűről, hanem egy szótagjelről van szó, ami szétfeszítheti a javasolt ótürk olvasatot. Az olvasat így nem köksz lenne, amit Kozmács István javasolt, hanem kökysz, vagy köyksz (lásd alább!) .
A bírálóm kudarcának elvi és gyakorlati jelentősége egyaránt van, amelyeket tudatosítani kell.
Egyrészt cáfolja azt az elvi állítást, miszerint az ilyen rövid feliratokat a világ minden nyelvén el lehetne olvasni, s mindez csak elhatározás kérdése lenne.
Kozmács István jelentősen leegyszerűsítette a saját feladatát azzal, hogy csak a fibula három betűjét próbálta elolvasni, s nem törődött a fibulán lévő szójellel, valamint az olvasatot erősítő egyéb körülményekkel (a jelek és a fibula használatának magyar vonatkozásaival, a történeti hagyománnyal). Ennek ellenére sem sikerült bebizonyítania a tudományos megismerés lehetőségét cáfoló álláspontját (a rövid feliratok értéktelenségét). Kísérletének kudarca azt igazolja, hogy az általa hangoztatott előzetes álláspont a rövid feliratok értéktelenségéről megalapozatlan. Azonban azt is nyilvánvalóvá tette, hogy az olvasási kísérletek csak szakszerű és prekoncepciótól mentes elemzéssel adhatnak lehetőséget a rövid szövegek hasznosítására.
Kozmács István kísérlete azt bizonyította, hogy ezt a rövid hun írásemléket nem lehet elolvasni az ótürk írás segítségével, pedig a hunokat általában (bár minden komolyan vehető bizonyíték nélkül) török nyelvűnek vélik. Ennek két akadálya is van:
- egyrészt nem azonos a középső jel formája;
- másrészt az "yk/ky" szótagjel olvasata nem azonos a "k" betű olvasatával (ezzel a szótagjellel nem olvasható ki a köksz szó).
Ez a kudarca egyúttal azt is bizonyította, hogy jelenleg nincs (és felteheteően nem is lesz) olyan olvasat, amely megcáfolná a fibula írásának általam adott magyar olvasatát. Aminek az a gyakorlati következménye, hogy a hunok magyar nyelvét egy hiteles, meg nem cáfolt nyelvemlék bizonyítja, azaz a hunok magyarul beszéltek.
***
Szekeres István hozzászólása
5. ábra. Doblhofer fenti táblázatából az yk/ky (yq/qy) szótagjel, amely Szekeres István magyarázata szerint a hun fibula középső jelének megfelelője lenne
Szekeres István értékes megjegyzését (amelyért itt is köszönetet mondunk), dőlt betűvel és idézőjelek között beillesztem a cikkbe is, hogy folyamatosan tudjuk követni a gondolatmenetet:
A székely "a" betűnek "Az orhoni ótörök jelrendszerben ott van a „gerincvonallal” egyszerűsített, másodlagos változata."
Ez azt jelenti, hogy a székely "a" betű az anya szójelből, egy végletekig leegyszerűsített, de még antropomorf ábrázolásból keletkezett. A székely "a" betű függőleges vonala a gerincoszlop, a háromszög alakú része pedig az ágyék háromszöge lenne. Ebben egyetértünk István barátommal, de az érthetőség kedvéért el kellett mondanom.
„Az ótörök jelrendszerekbe már csak a másodlagos, egyszerűsített jelek ágyékháromszögei kerültek."
Ez azt jelenti, hogy amíg a székely "a" betűben mindkét alkotóelem (a gerinc és az ágyékháromszög is) megtalálható, az ótürk jelben már csak az ágyékháromszöget találjuk. Ez egyben arra is utal, hogy a székely jelformából (vagy egy hozzá hasonlóból) keletkezhetett az ótürk jel, fordítva azonban aligha. Ez persze csak egy mellékes, de az írásrendszerek kapcsolatainak feltérképezésekor fontos eredménye ennek a beszélgetésnek.
"Orhon: Jenyiszej: Hangértékük: qï és ïq. Mivel ágyékszögükkel oldalirányban állnak, mint a hun (és kínai) 'anya' piktogramján: nyilvánvaló, hogy az orhoni ótörök jelrendszer betűalkotója a kínai és hun piktogram rajzát a „gerincvonallal” egyszerűsítette."
Szekeres István itt megismételte a fentieket, kiegészítve az "iq/qi" hangalak közlésével (amit Doblhofer "yk/ky" alakban ad meg).
Ez igen fontos közlés, mert az eltérő formájú és hangalakú jelek közötti kapcsolat Szekeres Istvántól származó hipotézisét az akrofónia felvázolásával, a jelentések összefüggésével alá kell támasztani. Ez a kiegészítés valószínűsíti Szekeres István feltételezését arról, hogy a székely "a" és az ótürk "yk/ky" rokon jelek.
"A jelek betűhangértéke: akrofoniás qï, és fordítottja: ïq. A hangérték két hangzójának felcserélése az ótörök hangértékadás egyik sajátossága, amire más példa is van, pl.: oq, qo. A hangzók sorrendjének felcserélésével a betű (szótag) használati lehetősége bővült. Időrendben az egyik legrégebbi orhoni „Ел етміш (Білге атачым)” feliraton kétszer „qϊ”, egyszer „ϊq” hangértékkel szerepel.”
Ez a további kiegészítés azt támasztja alá, hogy az ótürk jelek világában a hasonló eljárás nem szokatlan. Hasonlóval találkoztunk már az említett "ök/ük/kö/kü" jel esetében is (ez a fibula jobb szélső betűjének felel meg).
Mindebből az következik, hogy a hun fibula középső jelének mégis csak lehet megfelelője az ótürk írásban. Kérdés, hogy ez a megfelelés mennyire közvetlen? A 4. ábrán lévő formai párhuzamok arra utalnak, hogy az ótürk jel a formáját tekintve talán nem is a kínai-székely-lüdiai jelformával, hanem a sumerrel tart kapcsolatot.
Kétségtelen, hogy a Kozmács István olvasatához szükséges "k" hang is szerepel a szótagjel hangalakjában. Ennyiben alátámasztható Kozmács István olvasata.
Azonban ez az ótürk jel csak y/i előtt és után használható - az y/i hang azonban hiányzik Kozmács István olvasatából. Lehetséges, hogy a továbblépéshez turkológusra, vagy további vizsgálódásokra lenne szükségünk. Azt kell megtudnunk, mennyire fontos ez az y-ra vagy i-re vonatkozó kitétel, mennyire kell ragaszkodnunk az y/i hanghoz. Az eddigi tudásunk alapján ez egy ellentmondás, amely cáfolja Kozmács István olvasatát.
Annak őszinte örömmel adunk hangot és köszönjük, hogy Kozmács István megfejtési kísérlete, Szekeres István segítségével kiegészítve lehetőséget adott a székely - hun - ótürk jeltörténeti kapcsolatok egy szeletének tisztázásához.
