Minden csatának annyi története van, ahány résztvevője. A tapasztalatok feldolgozása és értékelése időbe telik.
Aba Novák Vilmos freskója a szegedi Hősök kapujában, közel a nyelvészeti-írástörténeti tárgyú megbeszélés színhelyéhez
Minketten írtunk egy köszönőlevelet Sipőcz Katalinnak a beszélgetés lehetőségéért. Schell Ferenc barátom alábbi levele olyan részleteket is tartalmaz, ami érdemes lehet a közfigyelemre.
***
Kedves Katalin!
Ismételten köszönöm azt a kedvességet, ahogy minket az egyetem munkatársai és hallgatói voltak szívesek fogadni! A találkozót nagyon hasznosnak tartom, mert:
- Megkezdődhetett a sokak által hiányolt párbeszéd a különböző nézeteket valló kutatók között. (Én nagyon szeretném remélni, hogy nem ez volt egyúttal az utolsó ilyen jellegű találkozó intézményükben!)
- Dr Kozmács István alapos kritikája rámutatott azokra a hiányosságokra (a szükséges hivatkozások hiánya, a meglévők pontatlansága, megalapozatlan állítások), melyek miatt Varga Gézának a hun írásemlék megfejtésről írt dolgozata nem elfogadtató a tudományosság számára.
- Varga Géza is szembesülhetett ezekkel a teljesen jogosan támasztott követelményekkel, melyek a tudományos elismeréshez elengedhetetlenek, és amely követelményeknek való jövőbeni megfelelés a minden bizonnyal értékeket is tartalmazó eddigi munkáját magasabb szintre emelhetik. Teljesen egyetértek a tudományos kritériumok hiányával történő szembesítéssel, mert (remélem!) senki nem kívánja a valóságtól elrugaszkodott eredmények elfogadását. ...
- A létrejött személyes kapcsolatok lehetővé tehetik a hivatalos és alternatív kutatók jövőbeni együttműködést, mely talán segíthet abban, hogy tudományos válaszok születhessenek a mai magyar társadalom egyre növekvő rétege által ma megválaszolatlannak tartott kérdésekre. Ezekre a nyitott kérdésekre adandó megnyugtató válaszok megszületése mindannyiunk érdeke.
...
Bízom abban, hogy az ezek megválaszolását (is) szolgáló együttműködés folytatódni fog, és hogy a magyar nyelvészek nem csak a magyar nyelv finnugor vetületének, hanem minden egyéb nyelvi kapcsolatainak feltárását is feladatuknak tekintik!
...
Tisztelettel Schell Ferenc
***
A fenti levélre az alábbi észrevételeket küldtem Schell Ferencnek, amelyek szintén számot tarthatnak a közfigyelemre.
***
Kedves Ferenc!
Félreértetted az elhangzottakat, mert idő hiányában nem volt módom az érdemi válaszra. Dr. Kozmács István a szakképzettség és az egyetemi háttér birtokában is egy hétig készült fel a válaszra. Nekem sem lehetett elég néhány perc - ezért nem is válaszoltam érdemben, csupán elismertem a kritika értékeit.
A hunok nyelvével kapcsolatos válaszomhoz meg kellene kapnom a kritika vázlatát és persze meg kellene néznem pl. a dzsürcsi szójegyzék előttem valóban ismeretlen, korábbi irodalmát is. Dr. Kozmács István alapos kritikája nem volt egyúttal megsemmisítő erejű is. Az "alapos" és a "megsemmisítő erejű" az két dolog. Azaz olyan okot nem sorolt fel a kritikus, ami miatt alapvetően meg kellene változtassam a hunok nyelvéről vallott álláspontomat. Például az, hogy a jücsen népnevet helyesen dzsürcsinek kell írni és olvasni, s hogy e szójegyzék korábbi értékeléséről nekem illett volna tudnom, kétségkívül igaz (a hasonló arcpirító figyelmeztetések szokásosak a szakirodalom vitáiban). Maguk a szavak azonban nem maradtak ki a cikkemből.
A szavak értékelésében természetesen további eltérések, vagy akár hibák is lehetnek. Egyrészt el lehet róluk mondani, hogy nem tudjuk, a hun nyelvből származnak-e. Másrészt azt is, hogy a kínai írással lejegyzett szavak olvasata rengeteg bizonytalanságot rejt. Harmadrészt az is vitatható, hogy némelyiknek mi köze van a magyar nyelvhez. Azonban a finnugrisztikai alapozottságú értékelések (amelyekre építve ezek az összefüggések vitathatóak) sem mindig elfogadhatóak, mert jórészt eleve hibás előfeltevésekre (a szabályos hangváltozások kérdéses tudományosságú koncepciójára) épülhetnek. Ez persze csak előfeltevés a részemről, hiszen még nem olvastam a dzsürcsi szójegyzék értékelését - de ez a szójegyzék csak egy a lehetséges bizonyítékok között.
Dr. Kozmács István a kritikájában nem tért ki például a hun főváros Varacsán és Vár alakban fennmaradt nevére. Amikor erre emlékeztettem, felhozott ugyan ellene valamit (ha jól értettem azt, hogy ez uar is lehet), de ez nem változtat semmit azon, hogy a hükszosz Avarisz óta a magyaron és a hunon kívül nincs olyan nép (én legalábbis nem ismerek ilyet), amelyik a várait és városait a vár, vagy ahhoz hasonló szó felhasználásával nevezné meg (az Oradea-t és társait nem tekintve ide tartozónak).
Nem is említettük a hun szíjvégen olvasható, rovásírással rokon szójelekkel írt "ős egy" feliratot, amelynek a magyar írástörténeti anyagban is több megfelelője van.
Nem került szóba a kínai wang - magyar bán megfelelése. A wang kínai szójele a mai magyar címer egyik felével azonos - s az effajta ősvallási vonatkozású jelek gyakran etnikumjelzők (a kínaiak a hun Xia dinasztiától kaphatták).
Nem válthattunk szót a hun uralkodót jelölő tanhu - "(is)tenhíme, (is)tenfia" szóról sem.
Érdemes lett volna megemlíteni a kínaiak han népnevének, a hun népnévnek és a hím, kan szavainknak az azonosíthatóságát - a kínai krónikák azon híradásának fényében, miszerint a Xia dinasztia hun volt (ott ezt úgy adják elő, hogy a hunok a Xia dinasztia leszármazottai).
Mivel rendkívül kevés adatunk van a hunok nyelvéről, nem könnyű a bizonyítás. A bírálatra jellemző volt, hogy nem mutatta ki, milyen nyelven beszéltek a hunok, csupán a nehézségeket sorolta. Ezek a nehézségek jórészt ismertek, de nem szabad rájuk való hivatkozással lemondani a hunok nyelvének meghatározásáról, össze kell szedni és fel kell használni mindazt, ami a rendelkezésünkre áll.
Előrelépés volt a rovásírásos emlékek bevonása az érvrendszerbe, mert ezek hun, vagy hun kori szövegek, amelyek figyelembe vétele nélkül a hunok nyelvéről mostantól fogva nem lehet hitelt érdemlően nyilatkozni.
Amikor a bírálómnak említettem, hogy a hunok régészeti emlékeiről szinte a teljes székely ábécé előkerült, akkor azt azzal a jogos kritikával utasította el, hogy egy írásrendszerrel bármilyen nyelvet rögzíteni lehet. Ez azonban nem jelenti azt, mintha a jelkészletet nem lehetne az állításom mellett szóló (bár nem teljes értékű) érvnek tekinteni - hiszen csak rokon (rokon jellegű) népek használták az ősvalláshoz és nyelvhez szorosan kötődő írásrendszert (a türk írás és a türk nép nem tartozik ide; mert a türk írás ugyanúgy nem azonos a székely írással, amint a török nyelv sem azonos a magyarral).
Különösen akkor, amikor magyarul elolvasható emlékek is vannak közöttük (a hun fibuláról adott olvasatom kritikája az eddigiek alapján erőtlen, de ennek végleges értékeléséhez is szükségem lenne a kritika vázlatára).
A hunok nyelve kifejezetten nyelvészeti terep, ahol ennek megfelelően érvényesülhetett Dr. Kozmács István imponáló szaktudása és rutinja.
Ugyanez nem mondható el a rovásírásos emlékek kritikájáról. Itt a korábbi megalapozottság nem nyilvánult meg (de ez további cikkek témája lehet).
Azaz a párbeszéd nincs befejezve, inkább csak kezdjük megismerni egymás álláspontját. Ha folytatódik a vita, akkor egy idő után elmondhatjuk, hogy tudjuk, miben nem értünk egyet.
