Benkő Mihály megtalálta a keleten maradt magyarokat, Czeglédi Katalin a nyelvi nyomokat ellenőrízte, mi meg hozzászólunk - megemlítve az ősvallás és a székely írás kínálta tanulságokat.
Két kérdésre kerestem a választ – írja a kitűnő nyelvész szerző az Ősi gyökér 2008. január 21-i számában megjelent „A keleti magyar sezserék nyelvi tanulságai” c. dolgozatában – az egyik, hiteles-e a sezserék anyaga, a másik, a kipcsak magyarok neve összetartozik-e Kárpát-medence népének magyar nevével és hogyan.
E két kérdés akkor merült fel, amikor Benkő Mihály azonosította a honfoglalásra induló magyarok keleten maradt töredékének leszármazottait Kazahsztánban; és a tudós tanítók által vezetett, a kazahsztáni magyarok saját hagyományát őrző leszármazási táblázatokat (sezseréket) is talált. Olyan kérdésre adott ezzel választ, amely a magyarságot nagyjából egy évezrede foglalkoztatta. Ritkán adódik lehetőség arra, hogy ilyen nagy kérdésre adjon választ a történettudomány.
Czeglédi Katalin elemzése a kazah-magyar hagyomány hitelességét alátámasztja: ezek a mi véreink. Nem csatlakoztak a honfoglalásra indulókhoz, hanem leszakadván a továbbköltöző nép zömétől, visszamaradtak és – azonosságtudatukat megőrízve - máig megtalálhatók a sztyeppén.
A forrásokból eddig is tudtuk, hogy népünk egy része keleten maradt. Ezeknek a megtalálása és azonosítása csak a történelmi körülmények – például a finnugrista irányítású hazai őstörténetkutatás érdektelensége és tudatos szabotázsa – miatt tartott ilyen sokáig. Szerencsére Benkő Mihály kitartása és tudása elegendő volt a keleten maradt magyarok felkutatására – mert a történelmi hagyomány tényeit könnyebb igazolni, mint mondjuk a felhőre épített finnugrista légvárakat. Amiképpen Czeglédi Katalin most tárgyalandó dolgozata sem eredményezhetett mást, mint a hagyomány igazolását. A szerző megállapításait csak néhány esetben tartjuk szükségesnek kiegészíteni.
Lehet-e a hiperkritika okos?
A finnugrizmus a tőle megszokott hiperkritikus módon reagált: a magyar történeti hagyomány rombolása és lejáratása érdekében megalapozatlan kifogásokkal próbálta cáfolni a felismerést.
Felmerült, hogy a kazakisztáni madjar szó csak egy iszlám műszó, aminek semmi köze sincs a magyarsághoz. Erre az íróasztal mellett kiagyalt liberofinnugrista ötletre a kazahsztáni tudósok meglehetősen erős kritikával reagáltak, amivel egyetértünk, de amit nem illik nyomtatásban idéznünk. A lényege ennek a mértékadó állásfoglalásnak a számunkra az, hogy a kazahsztáni magyarok önelnevezése a magyar népnévvel azonos.
Veres Péter (2007/214.) szerint a „kazahoknál előforduló „mád-i-jár” elnevezést sehogy sem nem lehet népünk magyar önelnevezésének etimológiájával kapcsolatba hozni. Alapvetően hibás hipotézisnek kell tartani”. Ezt az ellenvetést – mivel a kazahoknál előforduló madijar (Czeglédi Katalinnál madiar, madijar) népnév lényegében csak a gy hang rögzítésében tér el a népnevünktől – nem szükséges komolyan tárgyalnunk. A sezserék arab és cirill betűkkel adják meg a népnevünket, aminek a kazahsztáni latinbetűs átírásának helyesírása eltérhetne a hazai szabványtól, azonban még csak nem is erről van szó. Így ír errő Benkő Mihály: "A magyar-kipcsak és argün-magyar törzsnevekben a „magyar” szónak nincs kiejtésbeli árnyalata. ... Mély „a” hanggal, „magyarként” nevezik meg az adott nemzetségek, törzsek tagjai önmagukat. Mindössze néhány magyarországi kutató nevezi őket szóban és írásban a saját feje után, többnyire megkülönböztetésként, „madjarnak”."
Tudjuk azt is, hogy a népnevünkről alkotott - a szabályos hangmegfelelések ideáját követő - finnugrista etimológiák jobbára csak a tudatos finnugrista megtévesztés termékei. A szabályos hangmegfelelések hiteles magyarázatával mindeddig adós a nyelvtudomány (nem lehet ugyanis tudni, hogy a nyelvrokonság, vagy két idegen nyelv kapcsolata eredményezi-e a szabályos hangmegfeleléseket). E finnugrista etimológiáknak az a – tudományon kívüli - célja, hogy a magyar népnevet az obi-ugor mons frátrianévvel a valóságban meglévőnél közelebbi kapcsolatúnak tüntesse fel.
Mi úgy gondoljuk, hogy a mons jóval távolabb áll a magy-tól, mint a madi és a madj (mert a gy a d lágyulásával keletkezett; s az i, vagy a j éppen ezt a lágyulást idézi elő, vagy jelzi). Veres Péter ellenvetésének tehát semmi alapja sincs.
Népnévvel azonos nevű „ősapák”
Czeglédi Katalin megállapítja, hogy „a származási táblázatokból kiolvashatók egy Tatár-Mongol-Türk-Turán származási vonal állomásai, vagyis azok a személynevek, amelyek ma a személynevek mellett mint népek nevei is ismertek. Eszerint nem lehet véletlen, hogy a magyarokat türköknek tartják, ugyanakkor turáni népnek is nevezték. A genealógiai táblázatokból egyértelműen az következik, hogy nem azért hívták a magyarokat turk, türk fajú népnek, mert velük együtt, vagy a közelükben illetőleg egy törzsszövetségben éltek, hanem azért, mert valóban türk fajúak, azaz Türk nevű volt az egyik ősapa, s turáni azért, mert egy valamivel későbbi ősapa pedig Turan nevű volt.”
A felsorolt nevek azonban nem a magyarság hús-vér ősapáinak nevei, hanem - e formában - kései jövevényszavak. A honfoglaló magyarságot azért nevezték türknek egyes idegen források, mert a magyarság e csoportja (amelyből később Árpád népe is, meg a kazakisztáni magyarok is származtak) a heftalita Hun Birodalom összeomlásakor rövid időre türk megszállás alá került. A türkök vérszerződéssel kapcsolhatták magukhoz a meghódoltakat - s ekkor kerülhetett a hódoltatott magyar csoport leszármazási tábláiba Türk (és Turán?) „ősapa” neve. Ezek a nevek az eltelt 1500 év alatt a kazahsztáni magyarok hagyományába beépültek és ott meg is maradtak. Árpád magyarjai azonban – a türk hegemónia rövidsége miatt – feltehetően át sem vették; vagy elfelejtették azokat.
A heftalita területekről a türk megszállást jóval megelőzően kivonuló (magyar nyelvű) szabírok és a közvetlenül a türkök elől elmenekülő (magyar nyelvű) avarok hagyományát tükröző Tarih-i Üngürüszben ilyen nevű ősapáknak nyoma sincs. Helyette Csaba királyfi nevét (a szabír népnév személynévi változatát) találjuk.
A leszármazási táblák első részében az egyes nevek népnevekkel azonosak. Nem egyetlen hús-vér ősapát, vagy uralkodót jelölnek; hanem népeket, történelmi korszakokat és uralkodói dinasztiákat személyesítenek meg. Benkő Mihály tájékoztatásából tudjuk, hogyí "A kazak tudósok számára valamely törzsszövetség nagy genealógiai táblázatán egy-egy etnonym szimbolikus megjelenése személynév formájában, egyértelműen azt jelenti, hogy a törzsszövetségben, valamikor megjelent egy bizonyos etnikum."
Számunkra ez azt jelenti, hogy a névadás rendszere és a leszármazási táblák szerkezete azonos elvre épül a magyar krónikákban és a kazahsztáni magyar sezserékben is.
A teremtés kora a leszármazási tábla elején
A kazahsztáni sezserék Ádámtól vezetik le a kazahsztáni magyarok leszármazását napjainkig. Ádám itt azonos személy a bibliai Ádám nevével és a török adam „ember, férfi” szóval is. Czeglédi Katalin helyesen utal arra, hogy ez az Ádám név összefügg a magyar apa és atya szavakkal is. Hozzátehetjük, hogy ha az Ádám név végén lévő m a birtokviszony jele, akkor a nevet „atyám”-nak értelmezhetjük a sumer és a magyar nyelv segítségével egyaránt.
Ádám a Teremtés kortársa, az első ember volt. A magyar krónikákban néki felel meg Thana fia Nimród. Thana ugyanis magával az Istennel azonos (vö. Isten am. ős Thana!).
A sezserék és a magyar krónikák egyaránt úgy tudják, hogy a magyarság a Teremtés korából származik.
A „forrás-teremtmény” névadási séma
A szerző a sezserékben előforduló nevek földrajzi nevekkel való összehasonlítása előtt kifejti, hogy „az emberi nyelv kialakulása, teremtése idején az ember úgy gondolkodott ... hogy teremtménynek fogta fel a forrást, folyót, tavat (azaz a vizet), a növényt, az állatot és az embert. Közös vonásuk, ha mozognak, akkor élők, s mindegyik utódokat hoz létre. Az első elnevezést a víz kaphatta, majd hasonlóság alapján a megnevezés átment, rátapadt a növényre, állatra, emberre. Az elnevezések egybeesésének ez lehet az első oka. Az ilyen embernevek rendszerint „teremtmény” jelentésűek, monyhoz, tojáshoz, szíkhez, maghoz, ághoz tartozóak. Ezek voltak az első embernevek. Az ősnek az utódai már tartalmaz(hat)ták ezt az embernevet, de gyakran ellátták a 'fi(ú), fej, ember, oldal' jelentésű szavakkal. Meg kell jegyezni, hogy a magyar név magya tövével rokon, azaz genetikailag összetartozik, pl. a magyar mony, mag, mák, bogyó, bögy/begy, anya stb.”
Ez az elvi jelentőségű felismerés hiányt pótol, mert a nyelvészeti dolgozatok rendszerint másodrendűként kezelik és elhanyagolják a szemantikai kérdéseket. Feltűnően mostohán bánnak a szóalkotáshoz kötődő gondolkozás fejlődésének nagyívű folyamataival, amelyek közül a szerző most megérintett egyet. Nyílván nem csak ez az egy séma irányította a kezdetek névadási folyamatait, hanem több is. Ezek feltérképezése érdekes feladatnak ígérkezik.
Egy elhanyagolt szempont: az ősvallás
Nem feledkezhetünk meg eközben az ősvallás jelentőségéről sem, mert a nyelvünket olyan kor szülte, amelyben minden cselekedet (a születéstől a halálig) egyúttal vallásos cselekedet is volt. A tevékenységet az ősvallás által felmutatott példák irányították, ezért a szavak is tele voltak ősvallási kapcsolódásokkal.
Ha ezekre nem figyelünk, akkor a szemantikai és hangtani folyamatok megfelelő feltárására nem leszünk képesek.
Az ősvallás szempontjainak figyelembevétele alkalmas lehet a felhasználható párhuzamok értékelésére. Például Czeglédi Katalin a Tesz nyomán említi az osztják mant szót, amely „az egyik osztják frátria neve, e frátria mitikus őseinek neve”. Gulya Jánostól tudjuk, hogy a manus szó mögött is egy mítikus ősalakot sejt a modern kutatás. Ha ezek az összevetések jogosak, akkor a vélük rendszeresen párhuzamba állított magyar népnév és annak további párhuzamai (például a gyermek és Muagerisz) magyarázatában szintén meg kell találnunk ezt a mítikus ősalakot.
A magyar népnévről a krónikáink alapján tudjuk, hogy Nimród fiának, Magornak a nevével azonos – azaz könnyen megtaláltuk a keresett „mítikus ősalakot”. Látni fogjuk, hogy a gyermek és Muagerisz királyfi neve esetében is azonosítható ez a mítikus ősalak.
Egy másik elhanyagolt szempont: a jelkincsünk
A székely rovásírás jelei az ősvallás legfontosabb jelképeiből alakultak ki s a magyar ősvallás legfontosabb műszavait jelölték. Feltűnő, hogy - mint azt alább látni fogjuk - az eredeti háromszótagú magyar népnév szótagjaiból legalább kettőnek (a magy tövet eredményező eredeti ma és ak/ag/og szótagnak) milyen fontos szerepe volt a magyar ősvallásban és a magyar jelkincsben. Nem hihetjük, hogy ezek a szavak véletlenül szerepelnek a népnevünkben - ha az eddig feltárt népnévalkotási törvényszerűségek alapján éppen ezeknek kell megjelenniük ott.
1. ábra. Az alucsajdengi hun korona Jóma ligatúrája az isten kőkori eredetű nevét rögzíti a székely írás elődjének Jó és ma szójeleivel; a képszerű jelek a Tejutat (egy égig csapó hullámtarajjal) és a magasba vezető utat (hegyekből rakott lépcsőként) ábrázolják; a ligatúrából nyilvánvaló, hogy Jóma isten azonos volt a Tejúttal (az égigérő fával); más adatokból - pl. a tprus jelre alapozott megfontolásokból - tudjuk, hogy a magyarság ettől az égigérő fával azonosított istentől származik; számunkra ebből most az a fontos, hogy a keresett mítikus ősalak nevében (a magyar népnévben) azért szerepel a ma szótag, mert ez a magasba vezető út kőkori neve
2. ábra. A székely írás "ak" ( patak "pater Ak" - azaz "Ak atya") jele a nikolsburgi ábécéből; a hullám alakú jel szintén a Tejutat (a magyarság ősapját) ábrázolja; a keresett mítikus ősalak nevében ezért fordul elő az ak szótag (pl. Heraklész nevében ez a változat szerepel)
3., A bodrog-alsóbűi fúvóka "o" jele eredetileg Óg király nevét, az Óg szójelet rögzítette; a képszerű jel az égbolt ívét ábrázolja (eredetileg vízszintes volt, amelyet a rovástechnológia miatt állítottak függőlegesre); a rajz és a jelpárhuzamok alapján Óg egykor égisten volt, s a nevéből keletkezett - többek között - az ég szavunk is
4. ábra. A székely rovásírás "s" (sarok) jele Bél Mátyás nyomán; világmodellek sarkain található meg, mert a föld és az ég a világ sarkainál érintkezett egymással - azaz itt volt az égbe vezető út helye; eredetileg ez a jel is az égbolt ívét ábrázolta, mint a fenti "o" jel is s szintén Óg király jelképe volt; a sarok szó a "szár Óg" (Óg király) kifejezésből rövidült le
5. ábra. A székely írás "g" (ág/ég) jele az énlakai feliratból; a jel az ég boltozatát alátámasztó ágat (égigérő fát, Tejutat) ábrázolja s Óg király jelképe volt; számunkra azért fontos, mert megmagyarázza, miért szerepel népnevünk eredeti háromszótagos alakjában (Muagerisz királyfi nevében) az ag szó
A párhuzamok és a magyar krónikák alapján a magyar népnévben a Teremtéssel egyidős ősalak nevét kell keresnünk. Az ősvallási adatok alapján a népnévnek azosítania kell ősapánkat a Tejúttal (az égigérő fával) is. A székely írás fentebb bemutatott jeleinek tanúvallomása szerint a névben azért szerepel a ma és az ak/ag/og szótag, mert ezek fejezik ki a keresett jelentéseket.
Amiből az is következik, hogy a magyar népnév korai változatait talán nem is lehet egymásból a nyelvészetben szokásos hangtani bűvészkedéssel minden esetben és szükségszerűen levezetni, mert eleink nem a népnév folyamatosságára törekedtek. Számukra fontosabb lehetett ennél az, hogy a népnév kifejezze az istentől való származásukat - s ezt (lévén az istennek több neve és jelképe) tőbbféleképpen, némileg eltérő módokon is megtehették. Ezért érdemes megfontolni azt is, hogy az onogur népnév, amelyet máig alkalmaznak ránk a külföldiek, jelölt-e valaha is idegen népet.
A magyar népnév tagolása
A szerző azt feltételezi, hogy népnevünk töve a magya, végződése pedig az –r. Ezt a felbontást nehéz elfogadni.
Egyrészt azért, mert a két szótagú gyök nem elegendően ősi az egyszótagú gyökök mellett.
Másrészt azért, mert a magyar népnév – egyes adatok szerint - eredetileg három egyszótagú szóból álló összetétel lehetett. Erre utal a fordított sorrendű párhuzamnak tekinthető gyermek szavunk és Muagerisz szabírhun királyfi neve is.
- A gyermek szó gyer előtagja nyilvánvalóan a Muagerisz név ger tagjával egyeztethető. Ez – többek között - a harcos szavunk tövével és a német herr „úr” szóval is egyeztethető.
- A gyermek szó mek utótagjának pedig a mu+ag szótagok felelnek meg. A mu szótag a magas, mál, mart, megye tövével azonos; az ag pedig az ág,ég és ék szavunk ősével függhet össze.
Ezen analógiáknak megfelelően a magyar népnév egykor mu ag ger alakú lehetett s ebből rövidült le moger ( mogger - mogyer) alakúra. A magyar népnév feltételezhető egykori mu ag ger alakjának jelentése megközelítően „ma(gas) ég(i) har(cos)”, vagy „ma(gas) Ég úr” lehetett.
A gyermek és Muagerisz mögött álló mítikus ősalak
Ha tudjuk, hogy az ág, ég és ék szavaink mögött az Ószövetségben is említett Óg király neve húzódik meg, akit a görögök Heraklésznek neveztek, akkor a keresett mítikus ősalakot meg is találtuk.
(Több okunk is van az ág és az ég szavak és Óg király nevének összevetésére.Például Berze Nagy János szerint a magyar nép az égigérő fával azonosította az Istent. További bizonyítékokkal szolgál a székely írás is, amelyeket a korábbi cikkeinkben felsoroltunk. Ezek közül most csak a
Ggantija írás
ról írtra utalunk.)
Heraklész ( her Ak) nevében könnyű a gyermek szavunk megfelelőjére ismernünk. S az is érthető, hogy her Ak neve miért jelent ma gyermek-et. Heraklész ugyanis a görög mitológiában nem főisten volt, hanem csupán Zeusz főisten gyermeke.
A görög mítosz (amelyet a görögök az eleinktől vettek át) azt is elmondja, hogy Heraklész a szkíták ősapja volt – azaz nem csupán a népnevünket adó mítikus ősalakot találtuk meg, hanem arra is van adatunk, hogy ez a megtalált mítikus alak valóban az ősünk volt.
A nyájas olvasó persze némi joggal kérdezhet rá arra, hogy akkor most ki is tekintsünk az ősünknek: az Óg királlyal azonos Heraklészt, avagy Magort. S itt kanyarodhatunk vissza Czeglédi Katalin tanulmányának legtöbbet tárgyalt témájához, a magyar népnév elemzéséhez. Ugyanis Magor neve csak akkor azonosítható Heraklész nevével (akkor áll össze a kép), ha mindkét névben felismerjük Óg király benne rejtőző nevét. Ehhez az szükséges, hogy a Muagerisz királyfi nevében felismert három szótagú változatot tekintsük népnevünk eredeti alakját. Erre két okunk is van. Egyrészt ez a magyar népnév legkorábbi előfordulása s ez őrízheti a legkorábbi alakot. Másrészt ez felel meg a fentebb megfogalmazott ősvallással kapcsolatos követelményeknek is.
Összegzés
A kazahsztáni sezserék és a magyar krónikák leszármazási táblái ugyanazon elveket, hasonló ősvallási koncepciót követve készültek s a tartalmukban is található közös elem. Ilyen elsősorban a magyar népnév. Fontosak a további egyezések is, mint pl. a Kálmán név keleti megfelelőjének azonosítása. Ehhez hasonlókat bizonyára találhatunk még, különösen, ha az ősvallás szerepét figyelembe vesszük. Lényegesek a származási táblában megmutatkozó koncepcionális egyezések - amelyek persze az egész sztyeppén általánosan elterjedtek lehettek. Ilyen az első embertől való származás, a történelmi korszakoknak a népnevekkel azonos nevű uralkodókkal való jelzése a származási táblák elején stb. A nyilvánvaló eltérések az elválás óta eltelt igen nagy idő (a katonai, gazdasági, kulturális és vallási változások) következményei lehetnek, amelyeknek nincs jelentősége.
Mindezek alapján az állapítható meg, hogy a sezserék hitelesek, megfelelnek a Kárpát-medencétől keletre élő magyarság honfoglalás előtt alkalmazott, a leszármazás megőrzésére hivatott történetírói eljárásának. A kazahsztáni sezserék lényegüket tekintve a magyar krónikák királylistáinak megfelelői. Az elszakadás előtt ilyen leszármazási táblákat is vezethettek a székely rovásírás elődjét ismerő nemzetségek táltosai. Benkő Mihály helyesen azonosította a kazahsztáni magyarokat a magyarság keleten maradt csoportjával és Czeglédi Katalin ezt alátámasztó álláspontjával is egyetértünk.
