Sikerült elültetnünk egy gondolatot, amelynek szárba szökkenése és hasznosítása várható. Persze jobb lett volna pontosan idézni s a névjegyemet is feltüntetni rajta.
Az Eleink - amelynek Erdélyi István vezette szerkesztősége nem volt hajlandó egy cikkem (
A hurrita lineáris írás
) közlésére - a 2008/1-es számban Csúcs Sándornak köszönhetően két gondolatomat is idézte egy nyelvészeti tárgyú kötetemből.
Az első esetben nincs szó újdonságról, (ezért?) Csúcs Sándor itt megemlíti a nevemet is: "Még a finnugor nyelvrokonság esküdt ellensége, Varga Géza is elismeri, hogy a jelenleg ismert nyelvek közül a finnugor nyelvek állnak a legközelebb a magyarhoz (
A finnugor elmélet alkonya
, 54. old.)." Majd - a tényeknek megfelelve - hozzáteszi: "Persze nincs szükségünk Varga Gézára ennek megállapításához."
A következő esetben azonban eltérő a helyzet. Itt (hibásan) átveszi és előadja a "Pánmagyar megoldás" című fejezetem lényegét, azonban az abból következő konzekvenciák levonása és a nevem említése nélkül.
Rédey Károllyal vitatkozva így fejtettem ki ezt a tételt a kötetem 187-188. oldalán:
"Hiszen éppen az okozza a zűrzavart, hogy a magyar nyelvet túl sok idegennek nyilvánított nyelvvel lehet rokonsági kapcsolatba hozni: azaz nem kevés, hanem túl sok a gyökér. Ez a nehézség azonban csak látszólagos, mert megoldható az eredendő hiba kiküszöbölésével.
Mi ez az eredendő hiba? Nos, végső soron a finnugrizmus léte. Az az indokolatlan finnugrista feltételezés, hogy a magyar nyelv nem lehet rokona csak a kijelölt finnugor nyelveknek. Ha ezen túl tudunk lépni, akkor a sok rokonítás nem lesz ellentmondó, csupán új őstörténeti koncepció után kiált.
Erre az új (pontosabban a hagyományoshoz visszatérő) őstörténeti koncepcióra lehetőséget adnak a közelmúlt genetikai, régészeti, őstörténeti és írástörténeti eredményei, amelyek lényege, dióhéjban a következő:
Ádámról és Éváról minden nép rokona minden népnek, minden nyelv rokona minden nyelvnek. Ez a modern genetika nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy a homo sapiens sapiens kb. 150 ezer éve alakult ki Kelet-Afrikában. Kezdetben csak egy-két ember, majd egy család hordozta az új génkészletet s az ő utódaik népesítették be mintegy 100 ezer év alatt a Földet. Ezért aligha férhet hozzá kétség, hogy valamikor minden modern ember egy nyelven beszélt. Így szemlélve a kérdést, értelmetlen és tudománytalan azon vitatkozni, hogy egyik, vagy másik nép és nyelve rokona-e a magyarnak, vagy sem.
Nyilvánvaló az is, hogy minden genetikai és nyelvi rokonság-meghatározás téves, amelyik e tényre nem figyel.
Azaz elvileg rokonnak kell tekinteni azon nyelveket is, amelyek között sem a folyamatos nyelvi változásokat nem ismerjük, sem a nyelv tartalma nem hasonló, sem semmi más adat nem mutat a rokonságra. Ezek esetében azt kell feltételezni, hogy az eltelt hosszú időszakban az eredeti nyelv minden eleme kicserélődött, vagy a felismerhetetlenségig megváltozott. A rokonság azonban mindezek ellenére tény, csupán a nyelvtudomány nem ismeri a változások folyamatát és semmilyen módszerrel nem is rendelkezik, amellyel ez kideríthető volna.
Mindebből az következik, hogy az összehasonlításokat a lehető legszélesebb körben kellene végezni s minden hasonlóságot elsősorban a genetikus kapcsolattal kell magyarázni s csak olyan mértékben gondolhatunk a véletlen egyezésre, amennyire azt az elvégzett matematikai elemzés megengedi. Végső soron egyik nyelvet sem lehet rokontalan szigetnyelvnek minősíteni."
Csúcs Sándor nyelvész professzor - Angela Marcantonio állításaival vitatkozva - rövidebben adja elő a kötetemből tanultakat:
"Ha elfogadjuk a Homo sapiens monogenezisét, akkor el kell fogadnunk az emberi nyelv monogenezisét is. Márpedig, ha az első emberek egy közös nyelven beszéltek, akkor a mai beszélt sok ezer nyelv kialakulása csak a nyelvrokonság feltevésével magyarázható. Más kérdés az, hogy a ma beszélt nyelvek többségének rokonsága az összehasonlító nyelvtudomány eszközeivel a nagy időbeli távolság miatt nem mutatható ki."
Rövid, de nagy jelentőségű beismerés ez, amelynek horderejét talán maga Csúcs Sándor sem gondolta végig (vagy ha igen, akkor az az emberi és tudósi értékeit emeli ki). Azonban ennek ecsetelése előtt nézzük meg a hibákat, amelyeket a professzor úr elkövetett:
- Az általam használt
Homo sapiens sapiens
megnevezésben nem azért szerepel kétszer is a sapiens szó, mert dadogtam, vagy mert a nyomda ördöge feleslegesen megismételte volna. Ez a háromtagú elnevezés a modern ember tudományos megnevezése, amelyre a Földünket ma benépesítő embercsoport megkülönböztetése végett van szükség. El kell határolni a mai embert a Homo sapiens korábban kihalt, egyéb képviselőitől, például a neandervölgyi embertől (amelynek tudományos neve Homo sapiens neandertalensis). Mivel Csúcs professzor úr csak Homo sapiens megnevezést alkalmaz a cikkében, ebből következően az állítása egyszerűen nem igaz, vagy teljesen más korszakról szól. (Bennünket az utóbbi kb. 150 000 év nyelveinek története, a most létező nyelvek rokonsága foglalkoztat).
Csúcs Sándor professzor úr megtisztelt volna a nevem említésével, ha már az ötletemet a magáévá tette (nem gondoljuk persze, hogy a nyelvek monogenezisének elmélete tőlünk származna, azonban úgy tűnik, mintha a finnugristáinkat emlékeztetni kellett volna erre). Nyilvánvaló, hogy esetünkben a finnugrista leányzó a vonakodása ellenére termékenyült meg. A nevemet ugyan nem kívánja viselni, a mag azonban jó helyen van, bekerült a nyelvudomány érvei közé.
Csúcs Sándor mondatainak a jelentőségét az adja, hogy immár engedélyünk van a korlátlanul tág körű nyelvösszehasonlító kutatásokra. (Persze nincs szükségünk Csúcs Sándor engedélyére az effajta kutatásokhoz) Mégis, örömmel nyugtázzuk, hogy immár nem eleve tudománytalan a sumer-magyar, az angol-magyar, az indián-magyar valamint a bármelymásnyelv-magyar nyelvi hasonlóságok vizsgálata. S persze okunk van annak feltételezésére is, hogy mindezek egyúttal genetikai-kulturális rokonságot is jelenthetnek (legyen az bármilyen csekély mértékű is). Ez fontos szempont és megnyugtató érzés akkor, amikor pl. a székely rovásírás és egyes távoli rendszerek (mint az
indián jelek
, vagy a
hettita hieroglifák
) rokonságát vizsgáljuk.
Ez utóbbiakról (a hettita és a székely jelek rokonságáról) is szó esett abban a cikkben, amelyet az Eleink nem volt hajlandó közölni - de ennek a gondolatfonalnak a követésére, és az írástudomány sérelmére bekövetkezett kár mérséklésére már aligha számíthatunk.
