Az égigérő fa ábrázolásának egyik változata a sarok hegyén álló, esetenként tulipánhoz hasonló növény. Ezt a székely írásjelek segítségével ellenőrizhetjük.
A magyar akadémikus "tudományban" évtizedeken át tartó, késhegyig menő vita folyt és folyik két kérdésben. E cikkben az ibrányi honfoglaláskori ezüstkarperec egyik jelképét elemezzük, amely mindkét kérdésre választ ad. . Az egyik kérdés az, hogy a honfoglalók használták-e, ismerték-e a
székely rovásírás
jeleit? Látni fogjuk, hogy az 1. ábrán lévő tulipánábrázoláson két székely jel megfelelője is szerepel, méghozzá értelmes alkalmazásban, ezért a kérdésre egyértelmű igennel felelhetünk. . A másik kérdés az, hogy a magyar nép tulipánábrázolása holland eredetű-e. Erre a "néprajztudomány" válasza az, hogy a tulipán és a tulipánábrázolás Hollandiából terjedt el szerte Európában s így jutott el hozzánk is. A honfoglaláskori tulipánábrázolásokról pedig az a vélemény, hogy azok botanikailag azonosíthatatlanok - ezért nem tekinthetők tulipánábrázolásnak. Mondanunk sem kell, hogy ez a válasz csak a kérdés megkerülése, amely egyúttal a tulipánábrázolások teljes félreértéséről (félremagyarázásáról) is tanúskodik. A tulipánok alkotói nem magát a tulipánt kívánták a tárgyaikon megjeleníteni, hanem az ősvallás legfontosabb témájának, az égigérő fának a jelképét. Az ősvallás jelképes ábrázolásainak az ősvallási gondolatot kellett illusztrálniuk, nem volt feladatuk egy növényfaj botanikailag hiteles tükrözése. Ezért a "tudósaink" nem támaszthatnak olyan követelményeket ezekkel a honfoglaláskori ábrázolásokkal szemben, mint egy modern növényhatározóba szánt képpel. A tulipánra azonban mégsem véletlenül hasonlítottak ezek a honfoglaláskori ábrázolások, hanem azért, mert a tulipán fontos ősvallási jelkép volt: a tavasz hirnöke, amelynek a neve összefüggésben áll a hettita Telepinu isten nevével is.
. 1. ábra. A honfoglalók az ibrányi karperecen tulipán alakjában ábrázolták az égigérő fát . . . 2/a. A sarok hegyének ábrázolása az ibrányi karperec tulipánja alatt . . . 2/b. A székely rovásírás "s" (sarok) jele Kájoni János ferences szerzetes ábécéjéből . . . 3/a. ábra. Az égbe vezető, hegyekből rakott lépcső ábrázolása az ibrányi karperec tulipánjáról; a jelkép három hegyből áll, mint a hunok és a kínaiak hasonló jelképei (a csornai hun szíjvégen egyaránt megtalálható a három- és a két hegyből álló változat is) . . . 3/b. A székely rovásírás "m" (magas) jele a dálnoki templom feliratából . . Az ibrányi ezüstkarperec tulipánján lévő ezüstbe vésett jelek a honfoglalás korában használt magyar szavakat jelölnek. A szójelek pontos elolvasása ma már nem könnyű, mert a szójelek - bár fonetikusak - nem jelölik a szó pontos hangalakját, hiszen az egyes hangok jelölésére nem képesek. A székely írásjel-párhuzamok és az elvégzett szójel-rekonstrukció (azaz a jelenlegi tudásunk) alapján itt a sarok és a magas szavak jelét látjuk. . Ezek a tulipán (pontosabban az égigérő fa) ősvallási jellemzéséhez tartoznak. Azt jelzik, hogy itt nem egy ma szokásos tulipánábrázolásról, hanem az égig érő fa tulipán alakú jelképéről van szó. A fa a sarok hegyén áll és a magasba (az égbe) vezet. Ezt a magyarázatot ellenőrizni is lehet a
budapesti hun jelvény
és a
sopronkőhidai avar sótartó
ábrázolása és jelei, valamint a magyar népmesék égigérő fája segítségével. . Az első bekezdésben említett kérdésekre visszatérve - az ibrányi példa és párhuzamai alapján - a következőket állapíthatjuk meg. A honfoglalók használták a székely rovásírás jeleinek szójel-előzményeit; a tulipánszerű ábrázolásaik pedig az égigérő fát szimbolizálták. Mind a szójelek, mind pedig a tulipánábrázolások az ősvallás témáinak illusztrálását szolgálták. Ez az összekapcsolódó szokás már a honfoglalás korában is szervesen beépült a magyarság ábrázoló- ás jelkultúrájába, amely a hun és avar hagyományok töretlen folytatásaként jelenik meg a honfoglalók és a későbbi magyar népművészet tárgyain (például az
alsópáhoki tál
szimbolikájában). . .
