Azt tehát a fenti néhány adat alapján sejthetjük, hogy a magyarul beszélő heftalita hunoknak és avarhunoknak voltak könyveik. E hun könyvek tartalmáról keveset tudunk, a külsejéről azonban a Szent Korona Krisztus-képei tájékoztatnak bennünket. A Szent Koronát a Hun Birodalomhoz tartozó mervi oázisban készíthették 450 táján, s a zománcképeknek ennek megfelelően több hun vonatkozása is van. Ilyen például a katonaszentek hun típusú páncélöltözete is.
Vannak aztán olyan írásszerű jelképeink is, amelyek megtalálhatók a hunoknál is, meg a magyaroknál is. Ezek közé tartoznak a Szent Korona Krisztus-képeinek vállán, illetve térdén látható, vizet jelképező kacskaringók is. Hasonló – aranyból készített – kacskaringók megtalálhatók ukrajnai hun sírokban is. E kacskaringók megfelelője egy nyugat-mongóliai kőszobron is reánk maradt.
Ez ábrázolásokon a kacskaringók a test kiemelkedő részein: a vállon, a könyökön és a térden helyezkednek el. Ez az elhelyezés antropomorf világelképzelésre (és a koronatanban is felismerhető organikus államszemléletre) utal, amely a test említett kiemelkedéseit a hegyekhez hasonlítja.
A kacskaringók és a hegyek párosítása szintén megfigyelhető a Krisztus-zománcon – s ez ősi (a világ teremtésére emlékező, ezért primitív történetírói alkotásnak is tekinthető) szimbolikus üzenetet hordoz. A folyót és hegyeket ábrázoló hieroglifákból alkotott képmontázsok a székely rovásjelek segítségével kiolvashatók, mint a „j” és „m” rovásjelekből összetett ligatúrák, amelyek az iráni Jimához hasonló mítikus ősalakra (Jó mágusra) utalnak. Ugyanez a jelpárosítás látható – többek között – egy gyimesbükki hímestojás világmodelljén is: azaz a Szent Korona Krisztus-képeinek ábrázolási hagyománya sztyeppi eredetű és hun-magyar jellegű.
Számunkra ebből most az a legfontosabb, hogy a Szent Korona mindkét Krisztus-képén könyvet látunk (1. ábra). Ezek rovásbetűkkel írt, magyar nyelvű hun könyvek ábrázolásai is lehetnek. Ilyen külsejű Szentírásokat őrizhettek a mervi hunok keresztény püspökségének könyvtárában az V. és VI. században.
A zománckép szimbólumai szerint a könyveket használó hun keresztények természetesnek tartották a rovásírás használatát. Talán ennek köszönhető, hogy rovásfelirataink jó része székely templomokban maradt fenn. S hogy a magyarság egykor Istenéről is feltételezte a rovásírás ismeretét, azt a Veleméren máig használt, rovásbetűket ábrázoló tetőcserepek is bizonyítják. Ezekkel veleméri atyánkfiai az égiek védelmét kívánták kieszközölni égiháborúk idején. (Varga/2000/56, 72)
1. ábra. Jézus Krisztus zománcképe a Szent Korona abroncsán; térdén és mellén a rekeszrajz rovásjelekkel azonosítható „jm” (Jó Mágus) és „s” (Sarok, Nagy Hegy) szimbólumokat tartalmaz; a kezében tartott Szentírás mintájaként a mervi hun püspökség rovásírással írt magyar nyelvű könyvei is szolgálhattak
